FONTOS Irán szörnyű helyzetben van: miért nem kapitulál az ajatollah?

operatív programok

Elfogadta Brüsszel az utolsó magyar Operatív Programot is

Jóváhagyta az Európai Bizottság Magyarország Halgazdálkodási Operatív Programját: ezzel az ország halgazdálkodásának fejlesztésére az előző időszakhoz képest 12 százalékkal magasabb összeg, mintegy 15,5 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyet 2023-ig kell felhasználni - közölte a Miniszterelnökség kedden. Ez volt a tizedik program, amelyet elfogadott a Bizottság, csak ennek az elfogadása maradt hátra a 2014-2020-as ciklusból.

Jóval kevesebb EU-támogatás ömlik jövőre Magyarországra

A 2016-os magyar költségvetési törvénytervezet szerint 1401 milliárd forintnyi EU-támogatás, a GDP kereken 4 százaléka juthat a magyar gazdaságba jövőre, amelyből 862 milliárd forint ténylegesen Brüsszelből érkezhet, a többit a magyar büdzsének kell állnia - többek között ez derül ki a tegnap közzétett büdzsétervezetből. Ez jókora lassulást vetít előre az idei törvénytervezetben szereplő különlegesen magas, 2562 milliárd forintos EU-támogatási összeghez képest, és alacsonyabb, mint a Portfolio minapi durva becslésében megfogalmazott szám.

Az USA után az EU is rászáll a magyar kormányra!

Több forrásból is úgy értesült a Heti Válasz, hogy az Európai Bizottság november 1-jei hivatalba lépése után Brüsszel is támadásba lendülhet a magyar kormány ellen, és a politikai döntés is megszületett a lehető legerőteljesebb eljárásokról - írja a holnapi számot beharangozó rövid cikkében a lap internetes verziója. A hetilap szerint a tét nem kisebb, mint a magyar gazdaság fejlődését biztosító források jövője.

Ráugrunk az aprópénzre - Másképpen is lehetne

Bosszantó adminisztratív kérések, elképesztő fluktuáció az intézményrendszerben, tízszeres túljelentkezés egy 1 milliárdos pályázatra brutális költségekkel - ezek a bürokratikus jellemzők számtalan pályázó, nyertes, projektmenedzser és tisztviselő életét keserítik meg. Szebeni Dávid, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója - aki belsős munkatársként részt vett a 2014-20-as operatív programok tervezésében - az elmúlt hónapokban megtapasztalt példákon keresztül, négyrészes cikksorozatban mutatja be a témát. Az első részben már láthattunk néhány adminisztratív nehézséget, az alábbi és a harmadik részben is erről lesz szó, a negyedik cikkben pedig olyan konkrét javaslatokról, amelyek a támogatási rendszer szereplőinek javát szolgálják - vetíti előre a szerző.

Két nagy újítással könnyíti a kormány a pályázók dolgát

Két jelentős finanszírozási újítással is segít a kormány a vállalkozásoknak a most elinduló pályázati ciklusban - vetítette előre a Portfolio-nak adott írásbeli interjúban Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára szerint ez a két intézkedés jelentheti "a legnagyobb könnyítést a vállalkozásoknak" az egyszerűbbnek, átláthatóbbnak ígért új rendszerben. Csepreghy arra figyelmeztetett: szemléletváltásra kell felkészülni, mert az új ciklusban "az uniós támogatások nagy tömege visszatérítendő forrás keretében fog a gazdaságba jutni". Éppen emiatt csak az életképes, rentábilis projektek számíthatnak támogatásra, azaz olyanok, akiknek "csak a kezdeti löketre van szükségük, nem pedig hiányzó finanszírozásra".

Elkezdte kifizetni Brüsszel az április 15. utáni számlákat

Az Európai Bizottság megindította az április 15. után benyújtott magyar fejlesztési számlák kifizetését - erősítette meg a vs.hu ma reggeli információit Csepreghy Nándor az MTI-nek. A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára hozzátette, hogy bár az intézményrendszeri átalakítás brüsszeli vizsgálata még nem fejeződött be, de a jelek szerint az EB rövid időn belül elfogadhatja azt, így hamarosan aláírható lesz a partnerségi megállapodás. Mindez azért fontos, mert jelentősen növeli annak a kormányzati tervnek a realitását, hogy nyár végén valóban kiírásra kerülhessenek az első pályázatok a 2014-2020-as új fejlesztési ciklus keretében érdemi magyar költségvetési kockázat nélkül.

Mire költjük ezt a borzalmasan nagy összeget?

A Portfolio összesítése szerint abban a 7 Operatív Programban, amelyeket a közelmúltban hozott nyilvánosságra a kormány, mintegy 6960 milliárd forintnyi fejlesztési forrás áll rendelkezésre Magyarország számára a 2014-2020-as ciklusban. Ezek persze még nem a végleges számok, hiszen az Európai Bizottságnak még el kell ezeket fogadnia, de jó közelítést adnak arra, hogy mely fejlesztési irányokra (ún. prioritástengelyekre) mennyi pénz áll rendelkezésre és egyúttal a döntő részét lefedik annak a 7200 milliárd forintnyi összegnek, amelyet a minap említett Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy sajtótájékoztatón.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.